|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 27 találat | lapozás: 1-27 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kézdi Imola 1999. július 29.A Gyimesi-szorosban magyar rövidfilmet forgattak. Lakatos Róbert Nyáron piros, télen kék címet viselő produkciójának Kézdi Imola a főszereplője, aki az aradi Csiky Gergely Iskolacsoportban érettségizett és idén fejezte be a marosvásárhelyi színiakadémiát. A fiatal színésznő második filmje egy csángó asszony megvakulásának történetét mutatja be. Kézdi Imola először Marius Barna Háború a konyhában című alkotásában lépett kamerák elé, már akkor főszerepben. A magyar - román együttélés problémáit feszegető filmben ő alakította a magyar lányt. Lakatos Róbert alkotását, a Nyáron piros, télen kéket valószínűleg a Duna tévé tűzi műsorára. /Kézdi Imola újra filmfőszerepben! = Nyugati Jelen (Arad ), júl. 29./2002. május 3.Marosvásárhelyen a Tompa Miklós Társulat hét művésze úgy döntött, hogy megválik a színháztól. Nagyrészük Budapestre, a Honvéd Együtteshez szerződött. A társulat éléről távozik Béres András művészeti igazgató is, aki a továbbiakban csak a Színművészeti Egyetem rektoraként kívánja tevékenységét folytatni. Béres András elmondta, hogy a távozások egyedi esetek. Ősztől magyarországi társulatnál szeretnék folytatni pályájukat: Viola Gábor, Domokos László, Katona László, Bocskor Lóránt, Kátay István, a lányok közül Fazakas Júlia, Kovács Ági és Kézdi Imola. A társulattól elment és Magyarországon tartózkodik Kovács Ágnes, Fazakas Júlia ugyancsak, de kapott szerepet a Stúdió K-nál. Mindketten tisztázták munkaviszonyukat a színházzal. Ezután Magyarországon dolgoznak, vagyis megszakították munkaviszonyukat, akárcsak Kátay István, Kovács Ági, Kézdi Imola, Fazakas Júlia, Viola Gábor és Domokos László is. Katona László nem óhajtja megszakítani munkaviszonyát, továbbra is a marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja marad, de egy évadot szeretne a Krétakörben játszani Magyarországon. Bocskor Lóránt más társulathoz szerződik át. - Keresettek a vásárhelyi színészek, , ismertek az egész magyar nyelvterületen. A most távozó színészeket főleg Béres András szerződtette Marosvásárhelyre. A döntésben közrejátszott az a bizonytalanság, ami a marosvásárhelyi színházon belül és kívül kialakult a színház jövőjét illetően. /Lokodi Imre: Hét színművész válik meg a Tompa Miklós Társulattól. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 3./2002. december 13.Dec. 12-én a kolozsvári Állami Magyar Színházban kiosztották az évad művészeti díjait. A technikai díjat Maier Sándor, a világosító tár vezetője kapta. Tompa Gábor igazgató kifejtette: azokat díjazták, akik minimum öt szavazatot értek el. A díjazottak Bács Miklós, Keresztes Attila, Fodor Edina, Nagy Dezső, Csíky András, Bíró József, Kelemen Kinga, Hatházi András, Kézdi Imola. Debüt-díjat kapott Tyukodi Szabolcs. A Bánffy Miklós-vándordíjat Dimény Áron veheti át. Idén kezdte meg, a színháztörténelemben egyedül álló jelenségként, 65. színházi évadját Senkálszky Endre érdemes művész, akit szeretettel ünnepeltek az egybegyűltek. /Köllő Katalin: Nívódíjak a sétatéri színházban. Színháztörténeti pillanatok. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2003. június 30.A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata térhetett haza a legtöbb díjjal, összesen öttel a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiváljáról, amelynek záróünnepségére jún. 28-án került sor. A nagy sikert a kolozsváriak Doktor Faustus tragikus históriája című előadása érte el, amely elnyerte - a Komáromi Jókai Színház Sirály című előadásával megosztva - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által fölajánlott nagydíjat. A Marlowe előadásban nyújtott alakításáért, Mephistophilis szerepéért Kézdi Imola elnyerte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által alapított Teplánszky-díjat. Ugyancsak egyéni díjat tudhat magáénak Cristian Rusu, az előadás díszlettervezője. Két díjjal térhetett haza a kolozsvári színház kitűnő művésze, Bogdán Zsolt, aki a Doktor Faustus tragikus históriája című előadásban a fiatal Faustus szerepének megformálásért elnyerte a szintén a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott Különdíjat, valamint megkapta a dr. Nagy Szilárd, Kisvárda város alpolgármestere által hagyományteremtő szándékkal alapított különdíjat. A fesztivál tizenötéves történetében még nem teltek meg ilyen mértékben a színházi előadásokra hivatott termek. A zsűri elnöke, Fodor Tamás értékelte a tíznapos fesztivál előadásait, hangsúlyozva, hogy nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen sok jó előadás és társulat létezik a határon túli magyar intézményekben, ez pedig nagyszerű dolog, ellentétben a magyarországi helyzettel, ahol sok fásult színész van, akik iparként űzik a mesterségüket. /Köllő Katalin: Öt kisvárdai díj a kolozsvári magyar színjátszásnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./2003. december 16.A 2002/2003-as évad művészeti díjait osztották ki dec. 14-én, vasárnap Kolozsváron, az Állami Magyar Színházban Tompa Gábor, a színház igazgatója elmondta, a díjak anyagi értékét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM), illetve Ambrus Csaba kolozsvári vállalkozónak köszönhetik. A díjazottak: Hatházi András, Kali Andrea, Visky András /szerzői és dramaturgi munkájáért/, Molnár Levente /debüt-díj/, Bíró József, Nagy Dezső, Kézdi Imola. Fődíjak: Dimény Áron, Salat Lehel, Csíky András, Bogdán Zsolt. Bánffy-vándordíj: Bács Miklós. /Köllő Katalin: Művészeti díjak kiemelkedő teljesítményekért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./2006. május 2.A Woyzeck című előadást követően került sor április 29-én Kolozsváron az Állami Magyar Színházban a társulati díjak immár hagyományossá vált kiosztására. A műszaki díjak kategóriában az „ezüstérmet” Molnár Tibor színpadmester és Tenkei Tibor szcenikus, a műszaki fődíjat pedig Maier Sándor fővilágosító vehette át. Különdíjban részesültek Vallasek Magdolna jogtanácsos és Kovács Kinga szinkronfordító, igazgatói titkár. A „Profizmus”-díjat Borsos Levente művészeti titkár és főügyelő, valamint Kelemen Kinga dramaturg, a színház Management, Marketing&Pr. irodájának vezetője kapta meg. A művészeti díjak kategóriában díjazásban részesült Varga Csilla (A kék csodatortában nyújtott alakításáért), Fodor Edina (A kék csodatorta, Krimi), Sinkó Ferenc (a Bacchánsnőkbeli Dionüszosz alakításért), Orbán Attila (Bakkhánsnők, Velencei terecske), Bács Miklós (Velencei terecske, Woyzeck), valamint Hatházi András a Woyzeckben nyújtott Ezreddobos és a Bolond alakításáért. Díjat kapott Keresztes Attila rendező is, A kék csodatorta, valamint az Egyszer kettő néha sok című előadások rendezéséért. A társulat díját megosztva Hatházi András és Bogdán Zsolt kapták, mindketten a Woyzeckben nyújtott alakításukért. Bogdán Zsoltnak ítélték a tavalyi évad Művészeti fődíját is. Ezután Tompa Gábor ismertette a Bánffy Miklós Vándordíj és a Vlad Mugur Vándordíj nyerteseinek nevét. Az előbbi díjat az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményéért, az utóbbi, idén alapított díjat a legjobb vendégművészi teljesítményt értékelendő ítélik oda. A Bánffy Miklós Vándordíjat idén Kézdi Imola színésznő, a Vlad Mugur Vándordíjat pedig Mihai Maniutiu rendező veheti át a Harag György Emléknapok keretében, május 5-én. A művészeti díjakat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Bánffy Miklós Vándordíjat pedig a Marshall Kft., és annak vezetője, Ambrus Csaba ajánlotta fel. /Átadták az elmúlt évad Művészeti Díjait. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./2006. május 8.Zsúfolt hétvége zajlott Kolozsváron a színház háza táján, a Harag György Emléknapok keretében. Május 5-én Az elveszett levél című előadás után osztották ki a Bánffy Miklós Vándordíjat, amelyet a kolozsvári magyar színház fennállásának 200. évfordulójára szervezett ünnepségen indítottak útjára, valamint a frissen alapított Vlad Mugur Vándordíjat, amelynek odaítélését a mostani, szintén jeles eseményre időzítették. A Bánffy-díjat, amelyet minden évben az előző évad legjobb művészi teljesítményéért ítél oda a színház művészeti tanácsa, a Marshall Kft. vezetője, Ambrus Csaba támogatja anyagilag évek óta. A díjat idén Kézdi Imola kapta Marie szerepéért a Woyzeck című előadásban. A legjobb vendégművésznek járó díjat Vlad Mugur rendezőről neveztek el. Első alkalommal Mihai Maniutiunak nyújtották át ezt a kitüntetést, a rendező az elmúlt évadban színpadra vitt Woyzeck című produkcióért nyerte el a frissen alapított művészeti díjat. Május 6-án könyvbemutatóval folytatódott a rendezvénysorozat. Két, a színházelmélet szempontjából rendkívül jelentős kötetet nyújtott át magyar nyelven az olvasóknak a Koinónia Kiadó: Georges Banu Színházunk, a Cseresznyéskert című művét (fordította Koros-Fekete Sándor), valamint Mihai Maniutiu Aktus és utánzás című esszékötetét (fordította Zsigmond Andrea). Este a sepsiszentgyörgyi színház mutatta be Beckett Godot-ra várva című művét. Bravúros beugrás történt, Nemes Levente megbetegedése miatt az előadás rendezője, Tompa Gábor ugrott be Pozzo szerepébe. Május 7-én Beckettről szerveztek kerekasztal-beszélgetést, este pedig Visky András Tanítványok című darabjának előadása következett. /Köllő Katalin: Művészeti díjak, könyvbemutatók és bravúros beugrás a Harag György Emléknapokon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./2006. június 19.Június 17-én ért véget a VI. Pécsi Országos Színházi találkozó, amelyre idén a határon túli magyar színházak közül a Kolozsvári Állami Magyar Színházat hívták meg. A kolozsvári társulat három kategóriában is a kitüntetettek között szerepel a találkozó díjazottjainak listáján. Bogdán Zsolt elnyerte a szakmai zsűri Legjobb férfi főszereplőnek járó díját, Kézdi Imola a Pesti Műsor díjai közül a Legjobb 30 év alatti színésznőnek járó kitüntetést vehette át, és a Kolozsvári Állami Magyar Színházat a Baranya megyei önkormányzat a Legjobb társulatnak járó különdíjban részesítette. /Deberczeni Hajnal: Kolozsvári színházsiker. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./2007. január 23.Az elmúlt évad értékelése nyomán Kolozsváron a magyar társulat Művészeti Tanácsának egyöntetű szavazata alapján idén Kali Andrea Az elveszett levél c. előadásban nyújtott alakításáért vehette át a tavalyi díjazottól, Kézdi Imolától a Bánffy Miklós Vándordíjat. /(köllő): Kali Andreáé a Bánffy Miklós Vándordíj. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./2008. április 12.A Hungaricum a budapesti Alexandra Könyvkiadó újabb vállalkozása. Negyedévente magyarul illetve angolul megjelenő folyóirat igényes kiállításban, hasonló a kiadó Könyvjelző című, havonta közzétett ingyenes kulturális magazinjához. A mostani lapszám erdélyi súlypontú, melléklete az Erdélyi szőttes címet viseli, megszólaltatja Tompa Gábort, Visky Andrást, Senkálszky Endrét, Kézdi Imolát, Kányádi Sándort, Sütő Andrást, Szilágyi Júliát, Bogdán Lászlót, Farkas Árpádot, Anavi Ádámot, Szilágyi Istvánt, Kovács András Ferencet, Böszörményi Zoltánt, Kántor Lajost, Ferenczes Istvánt, Kós Andrást, Páll Lajost, Léstyán Csabát és Ferencz S. Aport. A kiadvány rendszeresen hírt ad a határokon túli magyar írók, festők, szobrászok, zenészek, valamint a tudomány külföldön élő magyar művelőinek tevékenységéről. /N. M. K. : Erdélyi szőttes a Hungaricumban. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 12./2008. december 3.November 28-án, a III. Richárd című előadást követően a Kolozsvári Állami Magyar Színházban átadták a 2007/2008-as évad díjait. A Bánffy Miklós Vándordíjat Bíró József kapta Szerebrjakov professzor szerepének a megformálásáért a Ványa bácsi című előadásban. A Bánffy Miklós Vándordíjas neve sorshúzással dőlt el, mivel Bíró József mellett Hatházi András és Bogdán Zsolt is ugyanannyi szavazatot kapott. A Vlad Mugur Vándordíj idei kitüntetettje Silviu Purcarete rendező. A Művészeti Tanács fődíját idén három művész kapta, megosztva: Hatházi András, Bogdán Zsolt és Kézdi Imola a Ványa bácsiban nyújtott alakításukért. A különdíjat a Kolozsvári Magyar Opera két tagja kapta: Sándor Árpád operaénekes, és Incze G. Katalin karmester, zenei vezető. Két technikai fődíjat és két technikai különdíjat is átadtak: előbbieket Csiszér József színpadmester és Györffy Zoltán öltöztető kapták, utóbbiakat Kerezsy Imola ügyelő és Kerekes Zsolt, hangosító-világosító. Vezetőségi különdíjban részesült Nagy Noémi Krisztina, a színház marketing irodájának vezetője. A Művészeti Tanács további díjazottai között számos színész szerepelt. A Társulat díját megosztva (6–6 szavazattal) Bogdán Zsolt és Kató Emőke kapta. /Átadták az elmúlt évad Művészeti és Társulati díjait. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2009. november 28.1947–1989 között gyakorlatilag elsorvasztották a kulturális életet Aradon (pl. megszüntették a magyar színházat és kultúregyesületeket), az értelmiségi-utánpótlást a magyar tannyelvű líceum hányatott sorsa miatt nem tudta biztosítani, megszűnt az igényesség: a hajdani színvonalas programok eltűntek. A humán értelmiség java elvándorolt. 1989 után sok kulturális céllal született vagy azt felvállaló csoportosulás működött a városban. Közülük kiemelhetők: a/ Tóth Árpád Irodalmi Kör. Az 1945-ben alakult Petőfi Sándor Irodalmi Kör jogutóda, aktivitását 1989 után is folytatta. Korábban havonta többször is rendezett felolvasó-estéket, előadásokat, de az évek során ezek gyakorisága csökkent. Legnagyobb sikerük két antológiájuk (Vagyunk – 1995, Vagyunk 2 – 2001). b/ Kölcsey Egyesület. 1990. január 22-én alakult újjá. Széleskörű művelődési tevékenységet folytatott/folytat, művelődéstörténeti előadásokat és irodalmi estéket rendez, könyveket jelentet meg (ezek közül kiemelkedik a Fecskés-sorozat, valamint több antológia), saját könyvtárat tart fenn, évente odaítéli a Kölcsey-díjat és diákszínpadot is üzemeltet. Ez utóbbi több elismert színészt indított útjára, pl. Posta Ervin, Incze Tamara, Kézdi Imola, Éder Enikő, Simon Mátyás, Kelemen Kinga, Tapasztó Ernő stb. A Kölcsey Egyesület másik jelentős teljesítménye a Havi Szemle művelődési folyóirat megjelentetése. Éveken keresztül a Havi Szemle volt az egyetlen magyar kultúrfolyóirat a városban, de 2001 végén megszűnt. Több évnyi kihagyást követően 2008-ban megváltozott szerkesztőgárdával, önálló formában sikerült újraindítani a lapot. A Kölcsey Egyesület motorja mindig is Pávai Gyula magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt. Az Egyesület vezetősége 2007-ben és 2009-ben szerkezeti átalakuláson ment keresztül. c/ Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete. 2003-ban alakult, működése első éveiben igen aktív volt, főleg történelmi irányultságú ismeretterjesztő előadásokat és szavalóversenyeket rendezett. Az elmúlt évben kevesebbet lehetett róla hallani. d/ Alma Mater Alapítvány. A szervezet Éder Ottó és Réhon József tanárok kezdeményezésére született meg 1991. április 17-én, céljuk az Arad megyei magyar oktatás támogatása. Az Alma Mater Alapítvány több ízben tevékeny szerepet vállalt az aradi magyar kulturális életben: színházi előadásokat szervezett, jelentős számú könyvet adott ki, fontos a Szövétnek című művelődési szemléjük. d/ Kamaraszínház. A jelentős múltra visszatekintő aradi magyar színjátszás a központosítás áldozata lett, amikor a második világháborút követően a társulatot egyetlen tollvonással Temesvárra költöztették (ez a mostani Csiky Gergely Állami Színház). A kommunista idők kultúrszervezői vendégelőadásokkal és az országos szinten is jegyzett aradi Periszkóp Népszínházzal próbálták pótolni a keletkezett űrt. 1991 után a Periszkóp megszűnt, az évtized folyamán pedig egyre ritkultak a magyar nyelvű előadások Aradon: 1995-ben még tizenegy, 2004-ben már csak három vendégelőadás volt. 2002-ben Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen és az Irodalmi Jelen tulajdonosa megpróbált egy kamaraszínházat elindítani, de a próbálkozás megfeneklett. 2003-ban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karának végzős magyar csoportját próbálták állandó társulat formájában Aradra csábítani, de ők nem vállalták ezt a kihívást. 2007-ig nem volt újabb próbálkozás, de ekkor a városi közgyűlés jelentős anyagi támogatásával új csoport alakult, amely az Aradi Magyar Kamaraszínház nevet vette fel. Ez túlnyomó részben befogadó színházként működik. e/ A Nyugati Jelen csoportosulás. A megye egyetlen magyar nyelvű napilapját 1999-ben vette át Böszörményi Zoltán, aki jelentős anyagi befektetéseket eszközölve a megszűnéstől mentette meg az újságot (a kilencvenes években több ízben is csődközeli állapotban volt a lap, a hetilappá való átalakulása is felmerült). Az új tulajdonos nagy lendülettel fogott hozzá a lap gyökeres átalakításához és az aradi magyar kultúréletbe is megpróbált új színt vinni, 2001-ben színházat és irodalmi folyóiratot (Irodalmi Jelen) is alapított. Ez utóbbi hamarosan erdélyi, majd összmagyar jelentőségre tett szert. A lap novella és regénypályázatokat is indított, riportokat fogadott, szemlézte a megjelent szépirodalmi alkotásokat, és hamarosan a könyvkiadásban is szerepet vállalt. A lapba a kortárs magyar irodalom kiemelkedő képviselői (pl. Szőcs Géza, Orbán János Dénes, vagy haláláig Faludy György) is bedolgoztak. f/ Az RMDSZ Arad megyei szervezete. Az RMDSZ tevékenységében jelentős részt képez a kulturális élet támogatása és az ilyen jellegű események szervezése Évente több alkalommal szerveztek színházi előadásokat, több könyvet is megjelentettek. g/ Megemlítendők a romániai szintű irodalmi, művelődési körök és szervezetek helyi részlegei. Elméleti szinten létezik a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Dalosszövetség helyi fiókja is, gyakorlati tevékenységük azonban általában nem látható. h/ Más kultúrcsoportosulások is működtek az elmúlt évek folyamán (például a Beszélni Nehéz Kör, amely a Múzeumban tartotta összejöveteleit, a komolyabb nemzetközi sikereket is elért Vox Juventutis gyermekkórus, a rövid időt megélt Candide Társaság és Kisfaludy Társaság), de ezek manapság már nem működnek. Ennyi volt a felsorolás. Nehéz elitkultúráról beszélni egy olyan közegben, amelyet negyven év kommunizmusa teljes mértékben perifériára szorított. A lejtő aljáról kanyarodott vissza az aradi magyar kulturális élet és igyekezett behozni az évek folyamán összegyűlt elmaradását. Hosszú távon a Kamaraszínház nagyszínházzá való átalakítása lenne fontos, de ennek anyagi akadályai lesznek. A könyvkiadás terén a cikkíró, Lehoczky Attila tanár jelentős problémának tartja az aradközpontúságot. Az irodalmi és művelődési szemlék is aradközpontúak. A cikkíró hozzátette, csekély azon írások száma, amely összmagyar szinten is megállná a helyét. A megrendezett ismeretterjesztő előadások túlnyomó többsége történelmi vagy irodalomtörténeti jellegű, Lehoczky Attila szerint ez az aradi magyar társadalom konzervatív magatartásából következik. Van magyar művelődési élet Aradon, de többnyire provinciális jellemvonásokat hordoz. Lehoczky hozzátette, mindez nem kívánt rosszindulatú kritika lenni. /Lehoczky Attila: Magyar kulturális élet Aradon 1990 után – esettanulmány. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./2010. április 19.EMKE-gála díjakkalTizenhárom erdélyi magyar szervezet, illetve magánszemély vehette át szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által megalapított EMKE-díjat az egyik legrégebbinek számító erdélyi civil szervezet 125. születésnapján, Kolozsváron. „Nagyon örülök, hogy ma sikerült néhány, az erdélyi magyar kultúra megmaradásáért és annak színesítéséért dolgozó személyt kitüntetnünk, akik már régóta megérdemlik ezt az odafigyelést. Ugyanakkor ezzel az alkalommal világossá vált számunkra, hogy az EMKE az erdélyi magyarság nélkülözhetetlen fontosságú civil szervezete” – mondta lapunknak Dáné Tibor Kálmán. Az EMKE ügyvezető elnöke olyan megvalósításokat emelt ki, mint az EMKE-díjak, amelyek ma már rangos és elismert díjaknak számítanak a hazai magyar közösség körében. Elmondása szerint a Magyar Ház hálózatba való bekapcsolódás, a szórványban élőkre való odafigyelés is olyan része a szervezetük munkásságának, ami híven tükrözi a kezdeti törekvéseket. „Ami a hosszú távú célokat illeti, igyekszünk a kis közösségekben élő erdélyi magyarságot integrálni az erdélyi kulturális és művelődési életbe” – nyilatkozta Dáné Tibor Kálmán, aki lapunk kérdésére azt is elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak a különböző történelmi régiók hasonló civil szervezeteivel, amelyekkel szoros együttműködésben az anyaországtól leszakadt régiók művelődési és kulturális életének fejlesztése érdekében tevékenykednek. Az egésznapos rendezvénysorozattal egybekötött közgyűlésen a Hargita és Kovászna megyei tanács szórványprogramjait mutatta be, valamint díszoklevelet adtak át Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, amiért az általa vezetett szövetség 19 évvel ezelőtt újraalapította az EMKÉ-t. A délutáni órákban a közgyűlésen résztvevő EMKE-tagok a szervezetet megalapító Pákéi Sándor József házsongárdi sírját koszorúzták meg, ahol Gaál György helytörténész beszédében emlékezett meg az alapítóról. Az EMKE 2010-es díjazottai Az egyesület díjait idén is azok a magánszemélyek, illetve szervezetek kapták, akik valamilyen formában munkásságukkal hozzájárultak az erdélyi magyar kulturális szféra kibontakozásához. Így a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő EMKE többek közt a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű adását Spectator-díjban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat Bánffy Miklós-díjban, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet Kővári László-díjban és Sipos Zoltánt Nagy István-díjban részesítette. Ivácson László Kacsó András-díjban, Olosz Katalin Bányai János-díjban, Dukrét Géza Kun Kocsárd-díjban, Csíky András Kovács György-díjban, Kézdi Imola Poór Lili-díjban, Molnár János Szentgyörgyi István-díjban, Tőzsér József és Kozma Mária Szolnay Sándor-díjban, Okos Rigó Ilona Monoki István-díjban, valamint Ambrus Ádám gróf Mikó Imre-díjban részesült. Sipos M. Zoltán Új Magyar Szó (Bukarest) 2010. április 22.Két elismerés a Művészeti EgyetemnekEgyetemünk az elmúlt napokban két elismerésnek örvendett: a magyar állam nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánította iskolánkat, és Ivácson László, a koreográfia szak elsőéves diákja EMKE-díjat vehetett át – olvasható az egyetem közleményében. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Művészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány évek óta több megvalósított programmal bizonyította az erdélyi magyar felsőoktatásban betöltött fontos szerepét. Idén az alapítvány bekerült a magyar állam ún. Nemzeti intézmény programjába, amelyen keresztül a Miniszterelnöki Hivatal a stabil nemzetpolitikát, a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését igyekszik biztosítani. Mint ilyen, a Studium-Prospero Alapítvány idén 5 millió forint támogatásban részesült. A Nemzeti intézmény címet a hét végén dr. Béres András, a Művészeti Egyetem és az alapítvány elnöke vette át Kolozsváron. Dr. Gáspárik Attila rektor elmondta, a támogatást az egyetem elsősorban a vendég-tanárprogram finanszírozására fogja fordítani. A Művészeti Egyetem évről évre pályázati forrásokból tartja fenn a vendég- tanárprogramot, amelynek keretében a diákoknak olyan szakemberek tartottak intenzív képzéseket, műhelygyakorlatokat, mint Székely Gábor rendező, Both András díszlettervező, Nánay István kritikus vagy Dúró Győző dramaturg. Ugyancsak az elmúlt hét végén, április 17-én, szombaton került sor Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjainak átadására. Az erdélyi civil művelődési szervezetek szövetségeként működő EMKE évente kitünteti az erdélyi magyar közművelődés kiemelkedő egyéniségeit. Az idei díjazottak közt van Csíky András színész, a legendás 1953-as évfolyam végzettje, a nagybányai, későbbi szatmári színház alapító színésze, és Kézdi Imola színésznő, az egyetem volt diákja, a KÁMSZ művésznője. A Kacsó András táncmesterről elnevezett díjra idén Ivácson Lászlót tartotta érdemesnek az EMKE, ezzel méltatva táncművészeti munkásságát és a fiatalok oktatásában kifejtett tevékenységét. A gazdag táncosi és koreográfusi gyakorlattal rendelkező Ivácson László, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője jelenleg a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szakán elsőéves diák. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 7.Születésnap, szikrázó mosolyokkalAz, aki valamicskével is közelebb áll a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, rég rájöhetett arra, hogy a Tompa Gábor vezette színház irigylésre méltó tradícióval rendelkezik. Köszönhetően Tompa Gábor rendezői elveinek, napjainkban a legmodernebb, világviszonylatban is elfogadott színházi stílust követi. Vagy legalább is követni igyekszik, amit a város közönségének egy része elég nehézkesen ért meg. Vannak, akik ezt megértik, és vannak, akik gondolkodásuk következtében nem akarnak, vagy egyszerűen nem képesek megérteni bizonyos, olyan gesztus és viselkedési, magatartási rendszert, mely ma már valahol a nagyvilágban használatos. Tompa Gábor ezt a világot, köszönhetően szerencsés sorsának, rendkívül jól ismeri. Szerintem ennek is köszönhető a darabok kiválasztása, színpadra állítása. Mivel tudja, kik is azok a kevesek, akik a különböző színházi nyelvet jól alkalmazzák. Szerencsére mindig az élvonalban levőket sikerül meghívni a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal való együttműködésre. Ez nagyban köszönhető annak a színészi gárdának, amely az intézménnyel szerződéses viszonyban, van. Jelen pillanatban az ország legjobb társulatát sikerült összeállítani. Nehezen tudnék elképzelni olyan jó rendezőt, aki a művészi gárdával, ne tudna szót érteni a színpadon. Visky András az intézmény művészeti igazgatója, és az előadás dramaturgja, évadnyitó sajtótájékoztatóján, melyen objektív okokból nem tudtam jelen lenni, elmondta: „A közönség különleges előadásra számíthat, ahol a nézők egy asztalnál vacsoráznak majd a színészekkel” Hozzátette, az előadás a családon belüli erőszak Kelet-Európában tabuként kezelt témáját dolgozza fel. Robert Woodruff a kortárs amerikai színjátszás egyik legjelentősebb alakja, a San Francisco-i Eureka Theatre Company alapítója, az American Repertory Theater volt igazgatója. Robert Woodruff, Thomas Vinterberg és Mogens Rukov Születésnap (Festen) című filmjének adaptációját állította színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Egyúttal követve azt a mostanában mind jobban elterjedő színházi divatot, hogy mozgóképpel, híradószerűen kíséri a színházba látogató nézőket, akik nem biztos, ha látják saját kivetített képüket, továbbra is természetesen mozognak. Vagy legalább is a színházi közönség adta körülményeket kellő rugalmassággal át tudják venni. Ebben a részben a színészek olyan feladatot kapnak, mely színészi szempontból nem mindennapi, úgy állni szóba a sokszor számukra is ismeretlen személyekkel, mintha már régről ismernék, és közben az úgymond színdarab szövegét is elmondani. Legyünk őszinték nem mindennapi feladat a rendező számára, hogy a cselekmény többsíkúsága ne essen szét, díszlettervezőnek, aki egyúttal a művészek kosztümjeit is tervezte (Carmencita Brojboiu), a színészeknek sem. A Születésnap című előadásban szereplő művészek: Szűcs Ervin, Kézdi Imola, Viola Gábor, Pethő Anikó, Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Csutak Réka, Buzási András, Albert Csilla, Györgyjakab Enikő, Sinkó Ferenc, Bodolai Balázs, Salat Lehel, Orbán Attila, Kali Andrea, Váta Loránd, Skovrán Tünde, Horváth Zoltán. A 18 színésznek úgy kell össze dolgoznia, hogy a születésnapi asztalhoz, „meghívott közönséget” is úgy tudja kezelni, hogy azok is partnerei, de résztvevői legyenek egy olyan családi szerencsétlenségnek, mely magában a szűk családi körben is megrázó. A művészek alakítása még centiméternyi közelségből is lenyűgöző. Rendkívüli színházi élményt jelent mind az, amit megteremt a rendező, a díszlettervező, a zeneszerző: Lászlóffy Zsolt, a koreográfus: Sinkó Ferenc, a rendezőasszisztens: Simón Hanukai, Visky Andrej, az ügyelő: Nagy Yvonne. Megvalósításuk a maguk nemében, megrázóan tükrözi azt a szélsőséges emberi viselkedést, mely bizonyos családokban, bizonyos társadalmakban létezik, és jóformán divatjelenség a „jaj, de jól érzem magam” hazugsága, mert az őszinte bevalláshoz szinte alkalmatlanok vagyunk, még akkor is, ha véletlenül az illető a jóléti társadalom minden meglevő előnyét is élvezi. A világ másik feléből jöhet az ifjú haza, repülővel, és a reptéri mosdóban borotválkozhat meg, azért, hogy teljesen fitten érkezzen a szülői házba. Ahol valamikor gyermekként olyan kínokat kellett kiállnia, melyek a zsigereiben maradtak fenn évtizedek multával is. Robert Woodruff Születésnap című előadásával bizonyítja, nem kell az antik világba menni borzalomért, képesek vagyunk a mai napokban is olyan cselekedetekre, melyek megdöbbentik az embert és a társadalmat. Az előadás nagy előnye, de kiemelt különlegessége, centiméterekre a nézőtől, ott éli át a művész mindazt, amit egyébként a nagy színpadon is átélne. Tükrözvén azokat a belső indulatokat, amelyek uralják őt szerepe előadásának hihetővé tételében. A belső remegéstől rázkódó, szenvedő test, a felfokozott pulzus szám okozta légzés felgyorsulása. Az elfehéredett bőrfelület, melyet az összeszorított kezek okoznak. Egy család, melynek élete hazugságokra, titkokra, féligazságokra épül, akárcsak a társadalom, melyben élnek. Egyet érezni, és mást mutatni. Hiszen a társadalmi konvenció mást kér tőlünk. Divat minden esetben úgy viselkedni, hogy mások irigyeljenek minket azért a jólétért, melyet sokszor hazudni, kell. Holott belül minden teljesen más, emberibb és állatibb, mint sem sokan gondolnák. A Születésnap című előadás, Robert Woodruff szerint, a hallgatás falának, törvényének a feltörésében mutatott egyéni tett elképesztő erejét és félelem nélküliségét állítja elénk. Annak a bátorságnak a szépségét, amely az igazság fényét vetíti mind személyes, mind pedig kultúránk életére. Szerintem az előadás egyik vitatható tényezője az a technikai felszerelés, melyet az előadás alkalmával használtak, mikor a mozgóképeket felvették, és kivetítették. A színpadi világítás és a filmes megvilágítás nem egy és ugyanaz. Többek között ez is eredményezte azokat a képsorokat, melyeket kivetítettek. A ma színháza ilyen szempontból nagyon igényes felszerelést kér. Ez sajnos a látottak alapján nem jött össze. A valódi művészet pénzt kér. Ezen a téren sajnálatosan országunk nincs az élvonalban. Ennek ellenére a humán anyag és annak szándéka kitűnő. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2012. március 15.Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésbenBogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából. Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt. „Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón. A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek. Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt. A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült. További erdélyi kitüntetettek Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Krónika (Kolozsvár) 2012. március 15.Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknekMagyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje). Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 17.Magyar állami kitüntetéseket adtak átCsütörtökön este, a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora keretében vette át március 15-i magyar állami kitüntetését Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Tolna Éva Gizella nyugalmazott pedagógus (Magyar Arany Érdemkereszt), Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke (Magyar Arany Érdemkereszt), Asztalos Lajos helytörténész (Magyar Ezüst Érdemkereszt). Továbbá Bú József Olivér fafaragó (Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Mózes Attila író, szerkesztő (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje). A kitüntetéseket Szilágyi Mátyás főkonzul adta át a Kolozsvári Magyar Operában. Szabadság (Kolozsvár) 2013. április 9.Kovács András Ferenc verse vezet az Erdélyi Figyelő versversenyébenAz RTV kolozsvári magyar adása, az Erdélyi Figyelő 2013-ban is megszervezte a vers-versenyt, amelyben a költészet napjára 11 vers közül választják ki a közönség kedvencét. "Az erdélyi magyar kortárs líra legszebb versei közül válogattunk, és nem akárhogyan. Az erdélyi szépirodalmi és kulturális folyóiratok szerkesztőinek javaslatai alapján összeállított vers-névsor 11 költőnek 11 versét tartalmazza. A 11 verset 11 színművész előadásában hallgathatja meg a közönség" - írja az Erdélyi Figyelő a versenyről. A közönség április 11-ig szavazhat, a szavazók között értékes könyvcsomagot sorsolnak ki. A versenyben a következő versek vesznek részt: Kovács András Ferenc: Október.Őszi könyvtár, előadja Laczkó Vass Róbert és Szép András Ferenczes István: Szent István Moldovában, előadja Csutak Réka Király László: Mostanában, előadja Dimény Áron László Noémi: Föld, előadja Kézdi Imola Fekete Vince: Nem engedni el a fohászt, előadja Kali Andrea Pap Attila Zsolt: Három nővér, előadja Viola Gábor Jánk Károly: A várban engem, előadja Kántor Melinda Balázs Imre József: Zugló, előadja Köllő Csongor Kinde Annamária: Menekülni vágyó verse, előadja Albert Csilla Király Zoltán: Lovasember, előadja Váta Lóránd Farkas Wellmann Endre: Éneked éneke, előadja Farkas Lóránd Az versek az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán, a Videók fejezetben találhatók. A szavazás jelenlegi állása szerint legtöbben Kovács András Ferenc versét kedvelték (366), második helyen Kinde Annamária költeménye áll (253 lájk), dobogós még László Noémi verse is. A 11 versenyben lévő költemény mellett egy versajándék is szerepel: Jancsó Noémi Fénykép az ápolóról c. verse. (hírszerk.) Transindex.ro. 2013. május 2.SugárzónaA grófnők művészete Most egy versről szeretnék beszélni. De hát egy versről sohasem lehet beszélni. Úgy értem, a vers összefügg a szerzőjével, a szerzője életművével, a könnyű vagy nehéz kezével, az indulatával vagy lemondásával, és ha valaha elmondják, azzal is, aki elmondja, és azzal is, akinek köszönhetően elmondták. Ennek a versnek Föld a címe, László Noémi írta, és a Székelyföld 2011. decemberi számában jelent meg (még egy összefüggés: a megjelenés helye). Csodálatos vers: mindazt a könnyű nehézséget, nehéz könnyűséget, dallamos lemondást hordozza, amely erre a nagy költőre jellemző. „Az idő lágy, forró viasz, / és minden szó igaz.” Ez a Volt című versből való, amely a Labdarózsa című kötetben látott napvilágot. Weöres Sándor óta és Kovács András Ferenc mellett László Noémi az, akinek a lírája tanúbizonyság rá: gyerek- és „felnőtt” vers között nincs különbség, ugyanolyan „súlyos” tartalmakat el lehet mondani egyikben is, másikban is. „Van lelkem, töredék, sok drága tárgyam, / hitem kezdetben, elmúlásban” – a Föld felütése semmivel sem súlyosabb, másabb, mint a Volt zárása; a költő ugyanolyan legyintő formaérzékkel mondja mind a kettőt. Márai írja az egyik Naplóban, hogy Babits nem törődik ritmussal-verslábbal a Jónás könyvében – mint a gróf, aki tudja, ingujjban is úr. De csak az tud nem törődni, aki nagyon is tudja, mivel nem törődik. „Vagy nem tettem, s azt is miért” – mondja László Noémi, és ez is olyan odavetett, ösztönösen tudatos lazaság. Vagy a kedvencem: „Minden okoskodásom ide jut: / a test csak tűrni, törni, térni tud…” Ez is milyen szép, semmi bravúr, és éppen így bravúr, a nyelv magabiztos bizonytalansága révén. A Föld az Erdélyi Figyelő Víg Emese kezdeményezte Versversenyén hangzott el, s a játékos vetélkedőben a harmadik helyre futott be. Kézdi Imola mondja el, és ez a versmondás feltétlenül megér néhány szót. Kézdi Imola hibátlanul mondja el a verset. Nem azzal a steril hibátlansággal, amellyel mit sem tudunk kezdeni, s amelyet inkább a periódusos rendszer felidézéséhez kellene használnia mindazoknak, akik így szavalnak. Hanem azzal a kovácsgyörgyös, jordántamásos hibátlansággal, amely takaréklángon tartja a szenvedélyt, és éppen ezáltal érezteti meg. Egy-egy szóra tett hangsúllyal, egy-egy szünettel, a nyelvtörő alliterációk teljesen természetes ejtésével, miközben az is érződik, hogy a vers: egész, nem hangsúlyok és alliterációk, hanem belső beszéd. Kézdi Imolának a habitusa is kiválóan rásimul arra a képre, amelyet látni vélünk, ha elolvassuk a verset. Szép nő („frumuseţe pală”, olvastam róla egy román folyóiratban, és ennél a sápadt szépségnél jobbat magyarul sem tudok), akinek a szépsége éppen azért több, mint valami plakát, mert érződik a mélysége, a problémája, a sebezhetősége. A hátrafogott haj, a fekete keretes szemüveg, a laza tartás mind Márainak ad igazat: a grófnő, aki tudja, hogy pólóban-farmerben is grófnő. László Noémi és Kézdi Imola, Kézdi Imola és László Noémi – a művészet maga. Nem azzal a pihegéssel, amely azokból tör elő, akik nem tudják, mennyi kínnal, játékkal és tudással jár, hanem azzal a legyintő lemondással, amely azoké, akik már mindent tudnak. DEMÉNY PÉTER Népújság (Marosvásárhely) 2013. május 15.Öt nap alatt két bemutató a magyar színházbanKét új produkcióval készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát Hatházi András színművész állítja színpadra, Máté Angi Mamó című regénye alapján pedig Mezei Kinga, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja rendezi a Csipke című előadást, a szintén újvidéki Góli Kornélia dramaturggal közösen készített adaptáció felhasználásával. A két bemutató között alig néhány nap telik el: míg a Muzsikaszót május 17-én, pénteken este 7 órától láthatja a közönség, a Csipkét május 21-én, kedden este 8 órától tűzik műsorra. A többi alkotó távollétében a két dramaturg – Vajna Noémi, valamint Visky András művészeti aligazgató – ismertette a részleteket tegnap délben a sajtó képviselőivel. Visky András mindenekelőtt az UNITER-gálán kitüntetett három művésznek – Kézdi Imola, Györgyjakab Enikő, Hatházi András – gratulált, különleges alkalomnak nevezve a tehetséges színészek munkájának elismerését. Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának cselekménye eredetileg az 1880-as években játszódik, Hatházi András rendező és Vajna Noémi dramaturg döntése nyomán „kerül át” a huszadik század elejére, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó békebeli évébe a most készülő, nagyszínpadi előadás – hangzott el a sajtótájékoztatón. Nem véletlenül választották éppen az 1914-es esztendőt, hiszen – amellett, hogy ez volt a „jó világ” utolsó éve, – Móricz éppen ekkor írta meg a darabot, miután Kós Károly meghívására részt vett a híres sztánai farsangi mulatságon. Vajna Noémi elmondta: az eredeti szöveg megőrzése mellett arra törekedtek, hogy minél többet megmutassanak abból a koncepcióból, amely annak idején a mű szerzőjét vezérelte. Hatházi András korábban így nyilatkozott erről: „Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát.” Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek és reménykedőnek nevezte ugyanakkor a kort, amelyben a két fiatal, Pólika és Balázs kapcsolata, szerelme kibontakozik. – Minél egyszerűbb stílusban szeretnénk megmutatni ezt a világot, de úgy, hogy közben minél igazabb legyen – hangsúlyozta Vajna Noémi, kifejtve: a főszerepben Imre Évát és Farkas Lorándot láthatja a közönség, a társulat többi tagja mellett pedig színészhallgatók is szerepelnek az előadásban. A darab címével összhangban élő zenével is készülnek: Árus Péter klarinétosként, Pál Attila prímásként, Balla Szabolcs pedig nagybőgősként tűnik fel, és természetesen Farkas Loránd is énekel majd a Muzsikaszóban. A színművész megjegyezte: eleinte egymás után sokszor elolvasták a darabot, megmagyaráztak minden vesszőt és felkiáltójelet, hogy ezáltal még inkább felfedezzék maguknak a szöveget. Az előadás díszleteit Carmencita Brojboiu készítette, a jelmezeket pedig György Eszter tervezte. A másik előadás, amelyről szó esett a sajtótájékoztatón, a Mezei Kinga rendezésében készülő Csipke, amely Máté Angi Mamó című nagy sikerű regénye alapján születik meg. – A regény, amely egy árva kislány és nagymamája történetét meséli el, szinte kiáltott a színpadi adaptáció után – mutatott rá Visky András, utalva ugyanakkor arra is, hogy a 2010-ben Bródy Sándor-díjjal kitüntetett regény már a kézirat olvasásakor elnyerte a tetszését. Ő szorgalmazta a darab színre vitelét, Tompa Gábor igazgató javaslata nyomán pedig a zentai születésű Mezei Kingára esett a választás rendezőként, akit tavaly decemberben színészként ismerhetett meg az Interferenciák fesztivál közönsége, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című előadásában (rendező: Urbán András). A stúdióteremben játszódó Csipke dramaturgja Góli Kornélia és Visky András, díszlettervezője Mezei Kinga, jelmeztervezője Gömöri Éva, zenéjét pedig Mezei Szilárd szerezte. A színház művészeti aligazgatója elárulta: a két új bemutató mellett turnékra is készül a társulat. A Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadással Franciaországban, a dijoni Théâtre en Mai fesztiválon vendégszerepelnek jövő hétvégén, június utolsó napjaiban pedig Giessenbe (Németország) mennek a Leonce és Lénával. Közben pedig Budapesten, a Vígszínházban is fellépnek, a Leonida Gem Session és a Megöltem az anyámat című előadásokkal. Johannes von Tepl A földműves és a halál című darabját Mihai Măniuţiu rendezi a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a bemutatót őszre tervezik. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár) 2013. május 15.Újabb UNITER-díjak KolozsvárnakSzínházrajongó lévén, bevallom, nagy izgalommal követtem a hétfő esti UNITER-gálát a számítógép képernyője előtt (tévékészülék hiányában ugyanis a román közszolgálati csatorna online változatát néztem): három kolozsvári és egy marosvásárhelyi művészért drukkoltam tiszta szívből. Bár két remek színész – Hatházi András és Bányai Kelemen Barna – ugyanabban a kategóriában volt versenyben, előbbi a kolozsvári, utóbbi a marosvásárhelyi teátrum produkciójában játszott szerepéért. Nehéz lett volna tehát eldönteni, kinek is szorítson az ember jobban, a legrangosabb színházi elismerésért folyó „harc” mezején azonban már maga a jelölés is kiemelkedő teljesítménynek számít. A háromórás esemény végén aztán rendkívüli megelégedettséggel nyugtáztam, szurkolásom nem volt hiábavaló, és persze reménykedtem abban, hogy a nyertes nevek elhangzása utáni hangos tetszésnyilvánításom nem zavarta túlságosan a szomszédok álmát. És hát, mi tagadás, van abban valami szívmelengető érzés, hogy a Romániai Színházi Szövetség (Uniunea teatrală din România – UNITER) három fontos díját három magyar – ráadásul kolozsvári – színész kapja, és egy különdíjat is kiérdemelt Cári Tibor zeneszerző. Mint már annyiszor az elmúlt huszonegy év alatt, idén is termett tehát babér a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei számára, akikre mindannyian büszkék lehetünk. Apropó, huszonegy év, a gála házigazdája természetesen változatlanul Ion Caramitru UNITER-elnök volt, és, mint az évek során annyiszor, idén is megpróbálta kézben tartani a mindig éjszakába nyúló eseményt, lehetőleg visszafogni a bőbeszédűeket, de ugyanakkor biztosítani a megnyilvánulást azok számára is, akik anyagilag hozzájárultak a gála megszervezéséhez. Úgy tűnik, jót tett a Bukarestből való kimozdulás, a díjkiosztó rendezvény ugyanis talán idén először sikeredett elviselhetővé mind időtartam – tekintetbe véve a tévéközvetítés miatti kötelező reklámszüneteket is –, mind pedig minőségi szempontból, beleértve a szintén „kötelező” úgynevezett „művészi pillanatokat” (moment artistic). A végeredményt illetően tehát elégedettek lehetünk: a 2012-es év kiemelkedő színházi teljesítményeiért művészeink megkapták a megérdemelt elismerést, gratulálunk nekik – díjazottaknak és jelöltnek egyaránt –, köszönjük a szép színházi pillanatokat, kívánunk nekik sok erőt és kitartást. Idei legjobbjaink tehát: Kézdi Imola, Györgyjakab Enikő, Hatházi András, Cári Tibor és idesorolom Bányai Kelemen Barnát is. És említsük meg a bíráló bizottság tagjait is: Florica Ichim színikritikus, Sanda Manu rendező, tanár, Ludmila Patlanjoglu színikritikus, Viorica Petrovici díszlettervező és Adi Carauleanu színész, a Iaşi-i Nemzeti Színház tagja KÖLLŐ KATALIN Szabadság (Kolozsvár) 2013. május 30.Budapesten a DívákA budapesti Bakelit Multi Art Centerben vendégszerepel a kolozsvári GroundFloor Group csütörtökön, május 30-án este 8 órától a Dívák című előadással. Az előadás műfajilag a tánc és a színház között helyezkedik el, és egyenlő hangsúllyal vannak jelen benne a mozdulatok, a színészi jelenlét, a vetítés és az erre az alkalomra kevert hangzásvilág. Meghökkentő utazás négy nő filmek, reklámok és női magazinok által visszafordíthatatlanul megpecsételt képzelet- és lelki világába, szembenézés a film-, és szépségipar elkerülhetetlen csapdáival, mindez csipetnyi humorral és öniróniával fűszerezve. Az előadás nem előre rögzített szövegkönyv alapján készült, hanem a próbafolyamat során alakult ki, kevés benne a szó és minden pillanata a rendező-koreográfus Sinkó Ferenc, valamint a színészek – Kézdi Imola, Albert Csilla, Vass Zsuzsanna és a titokzatos Missy közös – munkája. A jelmezeket Bianca Imelda Jeremiás alkotta, a zene Ion Coroi, a videó Török Tihamér munkája. Közreműködik Bodoki-Halmen Kata rendezőasszisztens és Almási Attila technikai munkatárs. A 2011-es bemutató óta az előadást több fesztiválon láthatta a közönség, így a Temps d’Images Nemzetközi Színház-, Tánc- és Videóművészeti Fesztivál kolozsvári programjában, a Romániai Kortárs Előadóművészeti Platform keretében (2011) és az udvarhelyi A Tánc Tavasza elnevezésű rendezvényen (2012). Kelemen Kinga, GroundFloor Group 2014. január 22.Kiosztották az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért DíjakatKézdi Imola színész, Vida Gábor író és Veres Szabolcs képzőművész vehette át kedden Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat. Az elismerést tavaly alapította az RMDSZ azzal a céllal, hogy olyan személyeknek vagy szervezeteknek adja át, akik kultúránk megőrzéséhez, gyarapításához járultak hozzá. Kedden délután, Kolozsváron adták át a tavaly alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat, ezúttal egy színésznő, egy író és egy képzőművész munkáját méltatták. A díjat kedden délután a Sétatéri Kaszinóban adta át Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az eseményt Bogdán Zsolt beszéde nyitotta meg, aki arra hívta fel a figyelmet, a kortárs életet jelent, az élet pedig bizonyítékul szolgál. Kelemen arról beszélt, a kultúra a mindennapok része, számunkra minden egyes nap a kultúráé, hiszen mindannyian beleszületünk, identitásunk fontos része. A színművészetnek szánt díjat a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, Kézdi Imola vehette át, akiről laudációjában színésztársa, Hatházi András azt mondta: időnként azt gondoljuk, az ember helyettesíthető, de ez nem így van - főleg amikor megkerülhetetlen, mint Kézdi Imola. „Aki figyeli a kortárs magyar irodalmat, az láthatja, hogy Erdélynek végre-valahára ismét konjunktúrája van, innen már Trianon-regényt is lehet írni” – fogalmazott Lövétei Lázár László költő a Vida Gábor írót méltató beszédében, így folytatva az Ahol az ő lelke című regény kapcsán: „nem akarok hízelegni, de a legújabb erdélyi történetek közül az övé a legjobb.” A harmadik díjat Veres Szabolcs képzőművész vehette át, akiről Ferenczi Szilárd, a Filmtett szerkesztője beszélt. Veres Szatmáron született, neoexpresszionista alkotásai azonban világszerte láthatók: az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, és természetesen Magyarországon, Romániában is. Kustán Magyari Attila maszol.ro, 2017. március 29.Kiállnak bántalmazott társuk mellett a kolozsvári magyar színészek„Mélységesen aggasztónak” tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a Rosmersholm pénteki bemutatóján történt incidenst. A közösségi oldalakon terjedő állásfoglalást a pénteki előadás teljes szereposztása aláírta. Amint arról a Maszol is beszámolt, az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében, Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának a bemutatója idején. Az agresszor a darab rendezője, Andrij Zsoldak volt. Tompa Gábor igazgató a Maszolnak nyilatkozva „színházi belügynek” minősítette az incidenst. Az érintett színésznő vasárnap este a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy nem kíván feljelentést tenni az ügyben, a belső munkafolyamat részének tekinti a történteket, és mihamarabb el szeretné felejteni. Állásfoglalásuk szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei kiállnak egymás mellett, elutasítanak mindennemű agressziót és aggasztónak tartják a történteket, illetve elvárják, hogy a színház megtegye a szükséges lépéseket a hasonló esetek megelőzésére. A nyilatkozatot a színház külső munkatársai, Bíró József és Hatházi András is aláírták. Utóbbi korábban a Maszolnak úgynyilatkozott, „egy rendező addig mehet el, ameddig a munkatársai engedik”. Alább közöljük a teljes szöveget: Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár Valamint: Hatházi András, Bíró József maszol.ro 2017. április 3.Színház és árnyoldalaBizonyára szinte senki előtt nem ismeretlen az a történet, amiről az alábbiakban írni fogok, hiszen a Kolozsvári Állami Magyar Színházban március 24-én este történt incidens híre az elmúlt napokban, kis túlzással, körbejárt országot-világot. Úgy gondolom tehát, hogy nincs szükség az előzmények ismertetésére. Megjegyzem, eddig ódzkodtam bármit is írni az esettel kapcsolatban, vártam, hátha letisztulnak a dolgok, és érthetővé válik, mi és hogyan történt. Reméltem, hogy a szerdai televíziós (kolozsvári magyar adás) beszélgetés végre fényt derít erre a történetre. De úgy érzem, több csúsztatás is történt, ezért megpróbálom, leginkább a magam számára tisztázni azt, amit nem tudok logikusan összerakni, akármennyire is igyekszem. Az alapot természetesen a már említett televíziós interjú szolgáltatja, amelyet Víg Emese készített a színház igazgatójával, Tompa Gáborral, hiszen, amint itt elhangzott, „ragaszkodjunk a tényekhez, ahhoz, hogy mi történt, mert eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában... Na, most itt az igazság a következő...”. Én is ragaszkodom tehát ahhoz, hogy az itt elhangzottak alapján megpróbáljak tisztázni néhány dolgot, vagy inkább elmondani, milyen kétségek–kérdések merültek fel bennem az elhangzott „igazságokkal, tényekkel” kapcsolatban. Hát akkor, lássuk. 1. „Eddig senki nem volt kíváncsi arra, hogy mi történt valójában”, mondja Tompa Gábor az első pillanatokban. Ezt a kijelentést azért érzem kissé csúsztatásnak, mert a március 26-án, vasárnap este a Krónika online-, majd 27- én a lap nyomtatott változatában megjelenő cikk szerzői azt írják: „Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója megerősítette lapunknak, hogy incidens történt...” stb., stb. Ergo, valaki(k) kíváncsi(ak) volt(ak) a laptól arra, hogy „mi történt valójában”, hiszen feltételezhetően ezért keresték meg az igazgatót. Aminthogy az érintett színésznőt is, aki, mint írják, „nem kívánt nyilatkozni az ügyről... stb., stb.”. És mivel itt jelent meg legelőször bármi is arról, hogy pénteken este incidens történt a bemutató alatt, ez lett volna az ideális alkalom arra, hogy a lap által megkérdezett igazgató elmondja az igazságot, és ezáltal elejét vegye a további találgatásoknak és ferdítéseknek. Feltételezésem szerint a cikk vasárnap készült, tehát péntek estétől vasárnap délig volt idő arra, hogy az intézményvezető aprólékosan tájékozódjon a történtekről, és elmondja a tényeket. Ehelyett azonban leginkább maszatolás folyt. 2. „Volt egy incidens, és szeretném leszögezni, hogy semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága, nem próbálunk és nem is lehet igazolást találni”. „...semmiképpen nem fogadható el semmiféle agresszív vagy bántalmazó magatartás, erre semmiféle igazolást nem akarok, és nem kell találnunk”, hangzik el a televíziós beszélgetés elején Tompa Gábor részéről. Ehhez képest, végighallgatva a szinte negyven perces műsort, folyton az az érzésem, hogy mégiscsak igazolásokat próbál találni, és úgy „ítéli el” az agressziót, hogy közben minduntalan felmenti az agresszivitást elkövető Andriy Zholdakot, hol azzal indokolva a történteket, hogy a rendező köztudottan „szenvedélyes megszállott”, hol felmagasztalva őt, hogy milyen nagyszerű rendező, akiről úgy hallotta, a próbafolyamatban részt vevő színészek azon része is, „akik nem maradtak a szereposztásban, azt mondták, hogy életük egyik legmeghatározóbb élménye volt” a vele való találkozás. Annak ellenére, hogy „nagyon kemény volt, és nagyon igénybe vette őket”. Hol pedig azzal, hogy hát ilyesmi, vagy ehhez hasonló dolgok máskor és másvalakikkel is megtörténtek... Például Harag György is nagyon keményen bánt a színészekkel, „Sebők Klárát minden próbán megsiratta, minden próbán meggyötörte” az Éjjeli menedékhely próbafolyamata alatt, jegyzi meg Tompa. 3. „Tehát, ő [mármint a rendező, Andriy Zholdak] bement szünetben, és az egyik színésznőt vállon ragadta, kiabált, megrázta, és fölemelte a kezét”, mondja az igazgató. Később pedig: „Nem történt semmi olyan atrocitás, vagy komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig... nem tudjuk, hogy eljutott volna, vagy sem, de megakadályozták”. Ez a pont kicsit kapcsolódik még az előzőhöz, hogy akkor hogy is van ezzel az agresszióval, amit elítél az igazgató. Azt ajánlom, olvassuk el még egyszer, lassan, hogy megértsük. Lássuk csak: kiderül, hogy történt ugyebár atrocitás, de nem esett „komolyabb testi bántalmazás, mert nem jutott el odáig...”. Andriy Zholdak „csak” megrázta a színésznőt, „csak” kiabált és „csak” fölemelte a kezét. (Gondolom, integetni akart). Egyéb atrocitás nem történt ugyebár. Mert megakadályozták. És nyilvánvalóan ebből kifolyólag nem tudjuk, hogy eljutott volna-e odáig a dolog, hogy „komolyabb testi bántalmazás” is megessen. A többit csak ideidézem kommentár nélkül: „azután rögtön az ott lévő színészek, később a technikai igazgató, aki ott volt és akinek szóltak, megjelent, szétválasztották, elvitték a színésznőt, Zholdákot kihozták az udvarra, lecsillapították”. „Nem tudjuk, hogy folytatódott volna-e vagy sem, mert megakadályoztuk”. „Ha valóságos agresszió lett volna...” 4. Ennél a pontnál kénytelen vagyok hosszasabban idézni Tompa Gábort, mert nem egyszerre hangzottak el ezek a dolgok a beszélgetésen, így nem biztos, hogy felfigyelnek rá azok, akik végighallgatják. „Ez történt [mármint az incidens] háromnegyed 8-kor, az előadás szünetében...” „Nekem is szöveges üzenetem érkezett, én is kimentem az udvarra, megkérdeztem mi történt...” „Az előadás folytatódott”. „Az előadás végigment, de a rendőrséget kihívta az egyik munkatársunk háromnegyed tízkor. Két órával az incidens után. Az előadás végéhez közel”. „Nem tudtam, hogy kihívódott a rendőrség”. „Az előadás után azonnal lementem az öltözőbe, és körülbelül 40 percet töltöttem ott a színészekkel, akik ott voltak, ezért kezdődött ké- sőbb a protokoll, mert eléggé ki voltak borulva, mert lehordást kaptak és nem tudták, hogy miért...”. „Én éjjel négy órakor tudtam meg, hogy a rendőrséget kihívták, mert akkor közölte az illető személy írásban, hogy kihívta a rendőrséget”. Vegyük tehát sorra. Az incidens háromnegyed nyolckor történt, az előadás szünetében (a bemutató 6 órakor kezdődött). Tompa Gábort szöveges üzenetben értesítik erről, ő is kimegy az udvarra. Addigra természetesen az incidens már lezajlott a kulisszák mögött, az udvaron már csak a „szenvedélyes” rendezőt csillapítják. Ezután folytatódik az előadás. Mint az igazgató mondja, a rendőrséget a munkatárs (vagyis az előadás ügyelője) háromnegyed tízkor hívta ki. A második rész szinte két órát tart, tehát a kb. nyolc órakor kezdődő második rész vége fele. Menjünk tovább. Azt mondja Tompa Gábor, hogy az előadás után azonnal lement az öltözőbe, és 40 percet töltött ott a színészekkel beszélgetve, csak azután ment fel a büfébe, ahol megtartották a protokollt. Amennyiben a rendőrséget háromnegyed tízkor hívták ki, az előadásnak pedig tíz óra körül volt vége, akkor az igazgatónak feltételezhetően találkoznia kellett volna velük, hiszen negyven percen át ott tartózkodott az öltözőkben, a rendőrfőkapitányság szóvivője szerint pedig, aki a Krónikának nyilatkozott, „a helyszínre érkezett rendőrök nem tudtak közvetlenül a sértett féllel beszélni, mivel a művész időközben a második felvonásban már ismét a színpadon játszott. A szóvivő elmondta, a riasztás nem az áldozattól, hanem annak egyik kollégájától származott, a rend- őröknek pedig ugyancsak más színészek írták le a történteket”. Erre csak annyit lehet mondani, jelentkezzen, aki érti. 5. A beszélgetés elején Víg Emese próbál utalni arra, hogy Andriy Zholdakot „megelőzte a híre”, „van egy előtörténete”. Nincs, mondja Tompa. Nincs tekintettel a színészekre, mondja Víg Emese. Az igazgató erre azt válaszolja, hogy nem tud ilyesmiről. Később elmondja, hogy a színház „meghozta a maga lépéseit”, kivizsgálta az ügyet, és azt is megvizsgálták, hogyan lehet a rendezőt „egyfajta következmény elé állítani”. A rendező szerződésében, mondja Tompa, „van egy olyan pont, amely azt mondja ki, hogy bármilyen konfliktusos helyzetre a vezetőség közvetítésével keressen megoldást. Ezt ő megszegte, és emiatt levontunk a honoráriumából egy jelentős összeget, amit ő alá is írt, jegyzőkönyvvel”. Nem tudom, hogy általában mi foglaltatik bele ezekbe a szerződésekbe, de meglepő ez a fogalmazás, hogy „bármilyen konfliktusos helyzetre a vezető- ség közvetítésével keressen megoldást”. Feltételezhetően valamit azért mégiscsak kellett tudniuk Zholdak „előtörténeteiről”, ha a szerződésbe foglaltatott egy ilyen kitétel. 6. A beszélgetés alatt sokszor elhangzik az igazgató részéről, hogy előbb menjenek el az emberek, nézzék meg az előadást, és azután ítélkezzenek. Ezzel teljesen egyetértek, ez elemi követelmény. Csakhogy itt nem arról kell beszélgetni, hogy milyen az előadás, hanem arról, hogy hogyan történhetnek meg ilyen dolgok, és ha már megtörténtek, akkor miért nem lehetett már a kezdet kezdetén elmondani vilá- gosan a történteket, a már említett első cikk megjelenésekor. És akkor valószínűleg elejét lehetett volna venni a „rémtörténeteknek” és „összeesküvés-elmé- leteknek”. Vagy legalábbis hivatkozási pont lehetett volna. A „tessék megnézni, utána lehet bírálni, végezzük el a bírálatnak az érvelésen alapuló munkáját”-részhez pedig csak annyit fűznék hozzá, többször megtapasztaltam már – és más kritikus kollégáim is – ennek a kijelentésnek a következményeit az intézmény vezetője részéről. „A párbeszédre szükség van”, mondja az igazgató. Valóban szükség van. De nemcsak ilyenkor, amikor „baj van”, hanem folyamatosan, erre alapulna a színház és közönség, színház és újságírók, kritikusok közötti kapcsolat. Ehhez azonban mindkét félnek nyitottnak kell lennie. * Végül még annyit, sokatmondó az a nyilatkozat, amit a társulat egy része aláírt. Ennél beszédesebb üzenetet, hogy valami nagyon nincs rendben, nem hiszem, hogy meg lehetett volna fogalmazni. És akkor itt térnék ki ennek a történetnek a legfontosabb részére: a színészekre. Ha egy rendező csak úgy tud alkotni, hogy folyamatosan megalázza, agyongyötri, sárba tiporja, olyan lelki – vagy akár testi – agressziónak veti alá a színészt, amitől esetleg tartós sérülést is szenvedhet, és komoly következményei lehetnek, akkor engem nem biztos, hogy érdekel, hány nemzetközi fesztiválra hívták meg az előadást. Akkor csak azt tudom mondani, nem is érdekelnek az oly sokat hangoztatott „tények”. (Zárójelben megjegyzem, érdekes módon alig volt meg a bemutató, és az igazgató, mint elmondta a televíziós interjúban, már konkrétan tudja, hogy öt nemzetközi fesztiválra meghívták a produkciót. Gondoljuk vajon azt, hogy netalán előre „le volt zsírozva” a dolog?) Láttam az előadási főpróbát. Elképzelni sem tudom, hogy a szünetbeli incidens után a szí- nészek, és különösképpen a közvetlenül érintett színésznő milyen lelkiállapotban ment(ek) vissza, lejátszani az iszonyatosan kemény, hatalmas energiákat és koncentrációt követelő szinte kétórás második részt. Ha valamiről, akkor erről kéne beszélni. A megaláztatásról. A lelki terrorról. Az igazgató hozzáállásáról. A hogyan továbbról. Mert Andriy Zholdak elment. De a színészek, a társulat marad... Nyilatkozat Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen n és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt. Mélységesen aggasztónak tartjuk a nemrég történteket. Úgy érezzük, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkánkra. Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban. Aláírják: Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter, Fogarasi Alpár, Molnár Levente. Valamint: Hatházi András, Bíró József. Köllő Katalin / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 27.„Jó volt csikys diáknak lenni. Itt szabadnak éreztem magam”Találkozó Kézdi Imolával Alig 22 évet vártunk rá, de megérte: aradi fellépésének másnapján, ha rövid időre is, de vendégül láthattuk iskolánk 1995-ös végzősét, a Kolozsvári Állami Magyar Színház s az egész erdélyi és romániai színjátszás egyik legismertebb és legelismertebb színművészét, Kézdi Imolát. Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már jeleztük, az idei Nemzetközi Klasszikusszínház-fesztivál egyik magyar darabjaként mutatták be november 15-én Tennessee Williams legnagyobb klasszikus darabját, A vágy villamosát, az amerikai Tom Dugdale rendezésében. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásának főszereplője Kézdi Imola, kétszeres Uniter-díjas, további két Uniter-jelöléssel, valamint egy sor rangos kitüntetéssel, többek között Jászai Mari-díjjal, illetve a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével rendelkező színművész volt. Akik szerda este ott voltak s látták (több egykori osztálytárs, tanár, ismerős és barát is), igazolhatják: nagyszerű, emlékezetes előadás volt. Másnap, csütörtök reggel, a társulat visszautazása előtt Imola örömmel látogatott el egykori iskolájába, s a díszteremben összegyűlt diákokkal, pedagógusokkal beszélgetett színészi munkájáról, élményeiről, diákkori emlékeiről. (Miután, hangulatkeltésként, egy zenés képsorozatot vetítettünk le diákkori önmagáról és későbbi híres szerepeiről.) Kézdi Imola Csíkszeredán született, majd tízéves korában szüleivel együtt Aradra költözött. Nyolc éven át, az érettségiig itt élt, aztán következett négy év a színművészeti főiskolán, Marosvásárhelyen és további három a Marosvásárhelyi Állami Színház Tompa Miklós Társulatánál. 2002-től Kolozsváron él, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. Bár első aradi élményei között akadt kellemetlen is (székelyes kiejtése miatt társai először kinevették), líceumi társaival (Hadnagy Éva kémiatanár osztályában) már hamar összeszokott. Orvosnak készült, falta a biológiakönyveket, ám tizenegyedikes korában a Pávai Gyula által vezetett Tiniszínpadra kerülve megváltoztak a tervei. 1995-ben első próbálkozásra bejutott a színire, aztán elsőévesen többször is összecsomagolt, hogy azonnal indul haza, otthagyja az egészet. Valahogy sikerült leküzdenie a szoros napirendből, a megerőltető fizikai és szellemi erőfeszítésből, illetve az otthon távolságából adódó nehézségeket, s harmadévesen már a Háború a konyhában (Război în bucătărie) című film női főszereplőjeként láthattuk a tévéképernyőn, majd egy év múlva a mozikban is. Néhány rövidfilmes szereplés után következett egy még nagyobb „durranás”, az Orient Express című film női főszerepe, 2004-ben, Sergiu Nicolaescu és Maia Morgenstern oldalán. Ezután Francis Ford Coppola, a világhírű amerikai rendező (Keresztapa-trilógia, Apokalipszis most stb.) is szereplőválogatásra hívta Imolát egy készülő filmje alkalmával, sőt a kamerapróbán ő maga lépett be a dialógusba (végszavazott) a hiányzó férfiszínész helyett. A filmek mellett, előtt azonban mindig is a színház, a színpad jelentette Imola számára az igazi művészi közeget. A szerepbe való belépésről, illetve főleg az abból való kilépésről, a valóságba való visszaváltásról így fogalmazott: „Le kell venni nemcsak a jelmezt, hanem le kell tenni az éppen eljátszott sorsot, történetet is. Nagyon nehezek lennének a hétköznapok, ha én minden történetben benne maradnék. Igyekszem nem keverni a szerepeket és a hétköznapi életemet. Remélem, hogy egy normális, kiegyensúlyozott ember vagyok, otthon nevelem a gyermekeimet, főzöm a töltött káposztát, mint a többiek, csak néha belépek egy-egy történetbe és eljátszok egy-egy szerepet. Ez a szakmám.” A csütörtök reggeli találkozón jelenlévő diákok is egyre bátrabban mertek kérdezni. Szó esett így a pályakezdés nehézségeiről, a tánc- és balettórákról a színművészeti évek alatt, a kellemetlenebb szerepekről, de a szakmai és a családi teendők összeegyeztetéséről is. „Nem volt könnyű. De az első gyermek születése után ez szinte magától helyreállt. Nem arra gondoltam, hogy nekem otthon is meg kell felelnem anyaként és a színpadon is színészként, hanem csak hagytam, hogy a színház és a gyermek, majd gyermekek közötti egészséges egyensúly kialakuljon. Azért nagyon sok munka és odafigyelés is van emögött.” És, nyilván, megkérdezték Imolát arról is, hogy milyen volt csikys diáknak lenni. „Jó volt csikys diáknak lenni. Szerintem az egyetemi évek végén is azért tudtam olyan jól érezni magam a bőrömben, mert megelőzték a csikys évek. Egyfajta szabadságot adott ez a suli. Itt szabadnak éreztem magam.” Filmek és színház. A film (valamennyire) megmarad, bármikor letölthetjük, elővehetjük, megnézhetjük. A színház, a színdarab ott és akkor él, ahol és amikor eljátsszák. És utána véget ér. Akik látták, látták, a többiek nem látták, és pont úgy soha nem is fogják látni. A percek, pillanatok művészete, ahogy azt sokszor mondják. Nem zavaró ez? „Nem hogy zavaró, fájdalmas! De ez a fájdalom a legszebb szerintem ebben a szakmában. Lehet, hogy próbálom a pillanatokat felfűzni magamban, és próbálok emlékezni arra, hogy annak idején ezt vagy azt játszottuk, ilyen vagy olyan volt. Nem. Itt és most. Ez az egyik legszebb dolog ebben a mesterségben. Ez a fájdalom.” Kézdi Imolától azzal búcsúztunk, hogy lehetőleg ne újabb 22 év múlva és ne csak 40-45 percre látogasson el a Csikybe. Ezt nem ígérte meg, de azért számon kérjük majd. Ilona János, számítástechnika-tanár / csikygergelyarad.ro; Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-27
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
